Copyright © 2024 Home - Hostgator Reviews

Mi az a sofőrszolgálat?

Legrövidebben úgy lehet összefoglalni, hogy a sofőrszolgálat egy olyan szolgáltatás, amelyet autóval rendelkező ügyfelek vehetnek igénybe akkor, ha valamilyen okból nem tudják, vagy nem akarják a saját autójukat vezetni.

Mikor érdemes igénybe venni a sofőrszolgálatot?

  • alkoholfogyasztás után
    • szórakozás
    • esküvő
    • üzleti ebéd/vacsora
    • céges rendezvények
    • ... és még sok más alkalom
  • gyógykezelés után
  • sérülés esetén
  • amikor az ügyfél az egyébként vezetéssel töltött időt számára hasznosabban is el tudná tölteni
  • egyszerűen csak kényelmi okokból

Egy kis történelem

A mai értelemben vett sofőrszolgálatok elődei már a XX. század első felében megkezdték működésüket. Történelmi elődnek tekinthető az 1920-as évek elején Skandináviában kitalált és utána több országban működő ’kijelölt vezető’ (Designated Driver) koncepció. Ennek lényege az volt, hogy a bárokban, éttermekben, szórakozóhelyeken vannak olyan jogosítvánnyal rendelkező vendégek, akik nem fogyasztottak alkoholt. Így adódott a lehetőség, hogy ezek vendégek kisegítsék azokat a vendégeket, akik alkoholt szeretnének fogyasztani és ezután a saját autójukkal szeretnének hazajutni. A kijelölt vezetők kezdetben csak a társaság kedvéért végezték ezt a munkát, azonban idővel a vendéglátóhelyek tulajdonosai is felismerték, hogy számukra is előnyös ez a koncepció, hiszen ha többen fogyasztanak alkoholt az kedvezően hat a bevételeikre. Ezért később már ingyenes vagy kedvezményes üdítőkkel, menükkel ösztönözték a kijelölt vezetőket. A koncepciót 1986-ban bevezették Kanadában is.

Napjainkra a régebben kedvtelésből végzett szolgáltatás iparággá fejlődött és a sofőrszolgálatok többé kevésbé szabályozott keretek között működnek.

A sofőrszolgálat kiválasztása

Mielőtt rábízzuk az életünket és az egyik legértékesebb ingó vagyontárgyunkat egy sofőrszolgálatra, érdemes utánanézni, hogy mi is van a szolgáltatás neve mögött.

A sofőrszolgálatok legfőbb jellemzői:

  • Felelősségbiztosítás

    Nem árt, ha leellenőrizzük, hogy egy nem várt káresemény után mire számíthatunk. Ha a cégnek van felelősség biztosítása, akkor egy biztosító áll helyt a sofőrszolgálat által esetegesen okozott kárért. Ha nincs biztosításuk, akkor lehet, hogy egy-két fős vállalkozásokkal kell pereskednie a károsultnak, ami a nem a legjobb előjel.
  • Sofőrök

    Ez a második legfontosabb kérdés, de mégis ez az, amit egyáltalán nem lehet előre leellenőrizni. Szerencsés, ha a sofőr, akire rábízzuk az autónkat és az épségünket rendelkezik pályaalkalmassági vizsgával (PÁV). Ha a sofőrök rendelkeznek ilyennel, akkor a sofőrszolgálat honlapján ezt valószínűleg fel is tüntetik. Persze nem a papírtól lesz valaki jó sofőr, de azért egy előzetes kontrollnak jó egy ilyen vizsga.
  • A cég

    Érdemes meggyőződni arról, hogy a sofőrszolgálat mögött egy leinformálható cég áll. Az egyes szolgáltatók a honlapjukon feltüntetik a cég adatait, akivel az ügyfél szerződik.
  • ÁSZF

    Szintén érdemes végigolvasni az általános szerződési feltételeket, ugyanis ebben található minden olyan információ, ami az ügyfélre és a szolgáltatóra nézve kötelező. Itt találhatóak azok az passzusok is, amelyek egy esetleges káresemény bekövetkezése esetén életbe lépnek. Fontos, hogy az ügyfél tisztában legyen azzal, hogy káresemény esetén ki és milyen összeghatárig téríti meg a kérét.
  • Árak

    Magyarországon a legtöbb leinformálható sofőrszolgálat Budapesten működik. Ezek között jellemzően háromféle árképzés létezik:

    1. Egyszerűsített:
      Ennél a Budapesten belüli árképzés alapja az, hogy át kell-e menni a Dunán vagy sem. Ebben az esetben a vidéki árak kilométer alapúak.
    2. Pontos:
      Kerület és település alapú árak.
    3. Kiszállási díj és km alapú árak
  • Mindnek megvan a maga előnye és a hátránya. Az egyszerűsített árképzésnél furcsa, hogy V. kerület -> I. kerület fuvarért ugyanannyit kell fizetni, mint pl. egy XVII. ker -> XXII. ker. viszonylatért. De tény, hogy könnyebben megjegyezhetőek az árak így, mintha minden kerületből más lenne az összeg.

  • Elérhetőség:

    A sofőrszolgálatokra jellemzően esti és éjszakai órákban nagy a kereslet. Vannak olyan szolgáltatók, akik nappal nem is üzemelnek. Érdemes előre tájékozódni, amikor a frekventált időszaktól eltérő időben szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást. Ezen kívül számolni kell azzal is, hogy hétvégén este/éjszaka hosszabb ideig kell várnunk a sofőrre, ezért érdemesebb előrelátó módon hamarabb egyeztetni az indulási időpontot a szolgáltatóval.
  • Várakozási díj:

    A sofőrszolgálatok általában várakozási díjat számolnak fel abban az esetben, ha a sofőrnek várakoznia kell az ügyfélre. Ez végül is érthető, de nem árt tisztában lenni az összegekkel, mert egy hosszabb várakozás komolyabban befolyásolhatja az árat.
  • Személyszállítás:

    Sokszor felmerül az az igény, hogy a sofőrt a helyszínre szállító autó vigye el az ügyfele(ke)t a saját autójukig. Sajnos ez egy nagyon kényes terület, mivel ez már személyszállításnak minősül és erre már szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a sofőrszolgálatra. Személyszállítás csak külön engedéllyel végezhető valamint a sofőrnek és az autónak is meg kell felelnie a személyszállítási törvény előírásainak. Logikus lenne, hogy ha a sofőrszolgálat nem költene arra, hogy ilyen szabályoknak is megfeleljen, amikor nem ez a fő profilja.

Miután már mindent tudunk a sofőrszolgálatokról, már csak választanunk kell közülük. Ebben is tudunk segíteni. Használd a kalkulátorunkat és miután megadtad az tervezett utazásod paraméterit, egy összehasonlító táblázatot kapsz, amiben megjelenítjük a fuvar várható árát és az egyes sofőrszolgálatok – saját honlapjukon feltüntetett – adatait. Így könnyebben összehasonlíthatod őket és kiválaszthatod, hogy Makivezet.

Reméljük tudtunk segíteni!

makivezet.hu

Egy felelősen gondolkozó sofőr alkoholfogyasztás után nem ül volán mögé, mert ezzel nem kockáztatja saját és embertársai testi épségét és nem utolsó sorban a jogosítványát valamint a büntetési tételeket.

Az oldal a felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ.